Göteborg

Előzmények

Utazás tekintetében az idei nyár meglehetősen csöndesre sikeredett. Panaszunk így sem lehetett semmire, hiszen a tavaszi nagy, 19 napos kínai út mellett kiugrottunk Ausztriába egy hosszú hétvégére (ahol a bevállalósabbak a klettersteig nyújtotta izgalmakkal ismerkedhettek meg), majd augusztusban Andi szüleivel töltöttünk el pár napot a mesés Cesky Krumlov városában.

Utazásból azonban sosem elég, úgyhogy hiába foglaltuk le korábban az októberi albán útra a repjegyet, és körvonalazódtak már az Apa 60. szülinapjára adott, bázeli ajándék út részletei is, fél szemmel így is repülőjegyes akciókat mustráltam.

Egyik kedvenc információforrásomnak a mindenkiutazhat.hu Facebook-os hírfolyama szokott szolgálni, ahol már tucatnyi olcsó repjegy kombinációt találtam az elmúlt években. A klasszikus, filléres fapados desztinációk túlnyomó többségén már jártam, viszont akadt egy-két hely, amellyel bár szemeztem az évek során, de ár-időpont dimenziók alapján sosem ítéltem kihagyhatatlan ajánlatnak.

Göteborg klasszikusan egy ilyen hely. Amióta csak ismerem a Wizz Airt, a göteborgi járat mindig is szerepelt a kínálatában, viszont a telet leszámítva elég ritkán akciózzák le annyira, hogy rászánjam magam a jegyvásárlásra.

Idén szeptemberben azonban egy elég tuti tippet olvastam a mindenkiutazhat.hu hírei között, miszerint mindössze 6180 forintból megfordulhattunk Göteborgban október közepén, ráadásul – péntek esti kiutazással és vasárnap esti visszaúttal – szabit sem kellene kivennünk.

Azon nyomban riasztottam Andit, aki a mágikus kulcsszavak („nem kell rá szabi” és „utazás”) hallatán rá is bólintott a hirtelen jött lehetőségre. Pikkpakk le is foglaltam a jegyeket és örültünk a nagyszerű fogásnak. Andi végre eljuthat Svédországba, míg én végre kipipálhatom a göteborgi Wizz Air járatot, s így egy kis kellemes hétvégi kirándulás keretében felfedezhetünk egy izgalmas, új helyszínt.

A dologgal csak egy bökkenő volt, amiről teljesen megfeledkeztünk – az október 13-a szombat munkanap, így sikerült pont egy rövid hétvégére jegyet foglalnunk. Andi füstölgött egy sort a szombatra feleslegesen „elpocsékolt” szabi miatt, de aztán hamar belátta, hogy elég röhejes, „21. századi probléma” lenne emiatt aggodalmaskodni.

Innentől kezdve mindketten lelkesen vártuk a göteborgi kirándulást. Elújságoltam Helenának – göteborgi svéd ismerősömnek – a híreket, de mint kiderült, már évekkel ezelőtt elköltözött onnan, úgyhogy sajnos nem volt túl valószínű, hogy össze tudunk hozni egy találkozót.

Az előzetes felkészülést nem vittük túlzásba. Pár nappal az indulás előtt gyorsan végigfutottam az interneten a város látnivalóit és a reptéri transzfer lehetőségeket, majd váltottam egy egészen minimális (kb. 5000 forintnyi) svéd koronát arra a rendkívül valószínűtlen esetre, ha valahol ne lehetne kártyával fizetni.

Elérkezett az indulás napja…

1. nap – Érkezés Göteborgba (2018. október 12.)

A szokásos hétköznapokhoz képest fájdalmasan korán indult ez a pénteki nap. Háromnegyed nyolcra már beértem a munkahelyemre, hogy 15.45-kor legkésőbb eljöhessek. Szerencsére megúsztam a szokásos délutáni nagy dugót, úgyhogy félóra alatt haza is értem. Mivel a hátizsákjainkat már tegnap bepakoltuk, mostanra már csak egy gyors fürdés, ruhacsere és a szendvicsek összedobása maradt.

Andi még a készülődésnek a kezdeti fázisában járt, amit némileg meglepőnek találtam annak fényében, hogy egész nap otthonról dolgozott. Rajta ritkán szokott ennyire kiütközni a munkahelyi feszültség, ám ezúttal nem rejtette véka alá a véleményét. Miután elintézte a telefonjait, megírt még pár e-mailt, majd füstölögve elviharzott zuhanyozni. Én, addig se legyek láb alatt, összedobtam a szendvicseket, átöltöztem, majd együtt lementünk megetetni a szomszédunk macskáit.

Már nagy nehezen eljutottunk a kijáratig, amikor nekem vissza kellett rohannom a papucsomért, majd Andi jött rá a sarkon kifordulva, hogy a hűtőben hagyta a szendvicseit. Azért is vissza.

Az előirányozott induláshoz képest még így is csak 10 percet késtünk, 17.10-re befutottunk szüleimhez. Apa éppen csak hazatért, így ő vállalta a reptéri sofőr szerepét, ám ezúttal Anya is elkísért minket az útra.

Ahogy ráfordultunk a M0-ásról a reptérhez vezető útra, gyönyörködtünk egy sort a horizontot csodálatos, mélynarancssárga színre festő, lemenő nap látványában, mely előtt egy leszálló gép húzott el. Ezt a jelenetet mintha egy filmből vágták volna ki!

Felgurultunk a 2A terminálépület előtti taxiváróig, ahol villámgyorsan kipattantunk, elbúcsúztunk Apáéktől, akik hajtottak is tovább, ne lépjék túl az ötperces türelmi időt. Megvártuk, hogy az acélszürke Mondeo kontúrjai belevesszenek a messzeségbe, majd az indulási kapu felé vettük az irányt. Átesve a biztonsági ellenőrzésen megtöltöttük a vizes palackjainkat, majd a várakozás idejére kipróbáltunk a MC lounge nyújtotta előnyöket. Szegény Andi, a jelenlegi szigorú diétáját tartva alig ehetett bármit a fogások közül, míg én végigkóstolhattam gyakorlatilag az egész kínálatot. Ettem egy kis tésztasalátát, olívabogyós húsgolyót, húsos tortillatekercset, pogácsát, amit leöblítettem egy kis sörrel. Desszertnek még bedobtam egy kis gyümölcsrizst is, bár azt valójában már csak a szemem kívánta.

Sietnünk láthatóan sehova sem kellett, mivel kezdetben 20, majd 30 perces késést írtak ki a gépünkre, mely a végére közel egyórásra hízott. Ahogy elindultunk az A19-es beszállókapunk felé, Andival szinte egyszerre bukott ki belőlünk az észrevétel – olyan szokatlanul mocskos most a ferihegyi reptér! A WC tiszta kosz, nincs szappan, vécépapír is csak alig, a váró részen nincs felmosva, a szemét pedig nincs rendesen összeszedve. Teljesen kiábrándító! Nem emlékszem, hogy korábban (de két hete sem) ilyen lett volna.

Nem sokkal este fél 8 után indult a gépünk. Mivel ezúttal este repültünk, nem foglaltunk (pénzért) egymás melletti helyeket, ilyenkor pedig a gép szándékosan szétülteti az utasokat. Legalább nem kerültünk messze egymástól – nekem egy ablak melletti szék jutott, míg Andi az én sorom túloldalán, középen ült.

Az út nagyjából másfél órás lehetett, melynek unalmát csak egy fülsiketítően visító gyereksírás törte meg időnként, így kicsivel éjjel fél 11 előtt landoltunk a Göteborg Landvetter nemzetközi repülőtéren, mely az ország második legforgalmasabb légikikötőjeként működik. Cseppet sem bánom, hogy a Wizz Air néhány éve átirányította ide a járatainak a többségét a könnyűszerkezetes diszkontáruházra hasonlító, szerény kis Göteborg City reptérről, melynek repülőforgalmát azóta a kisgépekre korlátozták.

A reptéri transzfert – Stockholmhoz és Malmöhöz hasonlóan – a szivárványos színeiről könnyen felismerhető busztársaság, a Fygbussarna végzi. A szolgáltatás alapjáraton határozottan nem olcsó, viszont előreváltott, online jegy, illetve retúrjegy esetén jelentős kedvezményeket kaphatunk. A helyszínen a sofőrtől lehet jegyet venni, kizárólag hitelkártyával, készpénzzel hiába próbálkozunk. A kártyás fizetésnek örültem, bár az kicsit szíven ütött, hogy az alig 20 perces útért fejenként 119 SEK-et (kb. 3850 Ft) gomboltak le rólunk. (Az előreváltott, online jegy esetén fejenként 20 SEK-et spóroltunk volna.)

A buszon jó néhány magyar utazott még rajtunk kívül, köztük két idős bácsi is, akik láthatóan itt éltek huzamosabb ideje. Bár nem akartunk hallgatózni, így is minden szavukat értettük, mivel közvetlenül mögöttünk ültek. Vicces volt, ahogy az egyik (jó magyarhoz illően) panaszkodott a másiknak:

-          „Te, hallod, ezek már szinte minden hirdetést csak angolul írnak ki! Felháborító! Nem tudnak ezek svédül?” – sérelmezte az egyikük.

Nem sokkal később beszélgetésbe elegyedtek két fiatal csajszival, akik hozzánk hasonlóan hétvégi kirándulás keretében érkeztek a városba. A bácsikák érdeklődtek egy sort, miért jöttek, merre laknak majd, mik a terveik, majd egy rakás jó tanáccsal látták el a leányzókat.

Az egyik ilyen tuti tipp, hogy a Fygbussarna buszsofőrtől lehet kérni leszállás előtt egy 90 perces időtartamra szóló ingyenjegyet (!) a göteborgi tömegközlekedésre, amit gondolkodás nélkül mi is bejátszottunk. Szintén javasolták nekik, hogy a központi pályaudvar környékén ne nagyon járkáljanak így este, mivel az utcák tele vannak bevándorlókkal.

-          „Már Göteborg sem a régi, túl sok a bevándorló. Ezek ott vannak mindenhol. Vigyázni kell velük, különösen este…” – sopánkodott az egyik öreg.

Bár értékelendő a bácsi segítőkész hozzáállását, ez a fajta migránsos riogatás azért elég furán hangzott egy bevándorló szájából…

Mi egészen a központi pályaudvar melletti végállomásig utaztunk, ahol a sofőrtől beszereztük az ingyenjegyeket, majd a közeli kombinált busz- és villamosmegállóban (Nordstan) próbáltuk kisilabizálni, melyik járműre kellene felszállnunk.

Végül arra jutottunk, hogy az éppen érkező #6 villamos pont a jó irányba megy, így azonnal fel is pattantunk rá. Az Olivedalsgatan megállóig kellett utazunk, mely a város egyik külső kerületében található. A magyar bácsiknak abban valóban igazuk volt, hogy meglepően sok bevándorló él itt, mindenféle náció, a villamoson gyakorlatilag svéd szót nem is lehetett hallani.

Miután megérkeztünk, elindultunk megkeresni a szállásunkat (Slottsskogen Hostel), mely a villamosmegállótól alig pár percnyi sétára található. A szobánk nem a hostel főépületében volt, hanem azzal szemben, az utca túloldalán, egy alacsonyabb épületszárnyban. A kis kétágyas szobánkra nem lehetett panasz, szép tiszta volt minden, bár az önbecsukódós ajtót csak komoly, kétkezi izommunkával lehetett kinyitni.

Miután lepakoltunk, elrohantunk letussolni, majd azzal a lendülettel zuhantunk bele a pihe-puha ágyikóba.   

2. nap – Göteborg (2018. október 13.)

Reggel fél 9 körül keltünk, s mivel maradt még tegnapról szendvicsünk, néhány falatnyi Andi-féle zabkeksz kíséretében jóízűen megreggeliztünk. Evést követően összekaptuk magunkat, s indulhatott Göteborg felfedezése!

Mivel eleve egy hatalmas park mellett volt a hostelünk, első programpontként megszavaztunk egy kis frissítő reggeli sétát a természetben. A 137 hektáros területen fekvő Slottsskogen a város legnagyobb parkja, mely rendkívül népszerű szabadidős és rekreációs helyszín a helyiek körében. Van itt egy kisebb állatkert (Djurpark), csillagvizsgáló (Observatoriet), kilátó, tucatnyi játszótér, erdei túraútvonal, míg a park peremén a Természettudományi Múzeum (Naturhistoriska museet) kapott helyet.

A friss hűvös, őszi levegőt szinte harapni lehetett, miközben a táj gyönyörű őszi színekben pompázott. Hangulatos kis sétányok, ösvények hálózták be az egész parkot minden irányban, melyeket tavacskák, egybefüggő erdőségek szegélyeztek. 

Mindkettőnknek jólesett a séta ilyen csodálatos környezetben, s látszott, ezzel a helyiek is így vannak. Rengeteg kisgyerekes családot, párt lehetett látni mindenfelé, s érdekes módon, többségében a fiatal apukák jöttek ki ide tologatni a babakocsit, vagy fogták kézen a porontyukat. Szintén inspiráló volt látni, milyen egészségtudatos, sportos nép a svéd – ennyi kültéren sportoló, kocogó embert egy helyen még nem láttam. 

Park közepén egy erdővel borított dombra másztunk fel, melyen egy kis erdei ösvény vezetett egy fából tákolt kilátóig. Nem beszélhettünk egy felhőkarcoló magasságú építményről, ráadásul mivel frissen volt festve, nem is szabadott volna használni, de ha már eddig eljöttünk, én bizony felmásztam a legtetejére. Mindössze néhány gyárkéményt, háztetőt és az Älvborgsbron nevű hidat lehetett látni a távolban, de én ennek is örültem.

Lefelé jövet nem is igazán figyeltük az irányjelző táblákat, úgyhogy sikerült kikeveredni a park túlsó felére, egy kellemes kis lakóövezetbe. A színes faházakkal teli szomszédság elképesztő nyugalmat és békességet árasztott, úgyhogy tettünk egy rövid sétát a környező utcácskákban. 

Nagyon tetszett nekünk, hogy sok helyen kitették a kertben lehullott és fölöslegessé vált almát egy kosárba, a bejárati kapura erősítve, hogy bárki szabadon vehessen belőle. Hát nem szívet melengető ez a hozzáállás? 

Az idilli összképhez hozzátartozik, hogy – néhány kivételtől eltekintve – szinte minden ház előtt Volvo parkolt, és az utakon is akár 10-15 kocsit kellett várni, míg egy másik márkát láttunk elhaladni. Andival meg is alkottuk a város nem hivatalos szlogenjét: „Göteborg – Welcome to Volvoland!” („Üdvözöljük Volvoföldön!”)

A rövid kitérőt követően újból keresztülvágtunk a parkon. Több helyen is ifjúsági sportnapot tartottak, iskolai futóversenyekkel, focimeccsekkel és egyéb gyerekjátékokkal. Visszabattyogtunk a park bejáratának közelében lévő bálnás játszótérig, majd leültünk egy padra megenni a maradék szendvicseinket. Figyeltük közben a gyerekméretű kosárpalánkra dobálgató kisfiút az apukájával, akik mindennemű labdaérzék hiányában, tiszteletreméltó kitartással hajították egymás után 15-ször tökéletesen homályba a labdát. Bár nehéz volt megérteni, hogyan lehet 3 méterről egymás után ennyiszer kihagyni a dobást, valahol lényegtelen is, hogy bemegy-e a kosárba a labda. Az apa együtt játszik a szabadban a fiával, és remekül érzik magukat. Kell ennél több?

Innen a Haga negyed pereménél magasodó Risåsberget dombra épült Skansen Kronan erődhöz sétáltunk el. 

Az 1697-ben átadott erődítmény a dánok esetleges támadása elleni védvonal fontos része volt, melyet 23 ágyúval szereltek fel, ám a történelem viharai annyi megkímélték, hogy építése óta egyet sem kellett elsütni közülük. 

Egész jó kilátás nyílt innen a városra, úgyhogy körbefotóztunk mindent, majd készítettünk egy közös képet is.

Miután lejöttünk a kis erődből, betértünk egy 7Eleven-be Andinak kávéért, majd közeli Haga negyedbe látogattunk el. Ezt a néhány utcából álló, kis kerületet tartják Göteborg legrégebbi részének, melynek főutcáját, a Haga Nygata-t a jellegzetesen göteborgi építészeti stílusban (landshövdingehus) épült tradicionális faházak szegélyezik. 

Az épületek többsége 1870 és 1920 között épült, melyek a város első munkásnegyedévé tették Hagát. A 20. század második felében revitalizálták a negyedet, mely így rendkívül népszerű lett a helyiek és turisták körében is. 

Számtalan kávézó, antikvárium, kézműves és ruhabolt található itt, de utcai árusok is több helyen árulják a portékáikat. Andi egy ideig szemezett a különleges, házi készítésű szappanokkal, de végül egyedül képeslapot és bélyeget vettünk itt, amit elküldhetünk Laurának.

Végigsétáltunk a forgalmas sétálóutcán, majd kiérve egy kisebb térre (Hagakyrkoplan) leültünk elrágcsálni egy almát. Egy kis pihenő után folytattuk a városnézést. Megkerültük a téren magasodó, hegyes tornyú templomot (Hagakyrkan), majd a városközpontot átszelő csatorna mentén kialakított parkban (Kungsparken) tettünk egy sétát. 

Már így fél nap után is, Göteborg rendkívül élhető városnak tűnt. Befogadható léptékű a település, kevés az autó, kiváló a biciklis infrastruktúra, hatékony a tömegközlekedés és tele van kisebb-nagyobb parkokkal. 

Elandalogtunk a város fő sugárútjára, a Kungsportsavenyen-re, melyet a párizsi Champs-Élysées és a bécsi Ringstraße ihletett. Az elegáns bulvár mentén találjuk például az 1859-ben megnyitott Nagyszínházat (Stora Teatern), a Városi Könyvtárat (Stadsbiblioteket), a Városi Színházat (Stadsteatern), Szépművészeti Múzeumot (Konstmuséet) és a Koncertcsarnokot (Koserthuset) – bár utóbbi négy egy kupacban található az utca déli végében. 

Számunkra a legemlékezetesebb látnivaló ugyanakkor mégsem egy múzeum vagy egy színházépület volt itt, hanem egy vidám leánybúcsús csajcsapat, akik a hatalmas pénisznek öltözött menyasszonyt kísérgették hangos röhögcsélés közepette. Elsőre nem is esett le nekünk mit ábrázol valójában a jelmez, de aztán elemenként lassan összeállt a kép. Az bizony egy pénisz, akárhogy is nézzük.

Miután felocsúdtunk ebből a fallikus élményből, elsétáltunk a sugárút északi végében található Kungsportsplatsenig, mely nevét az egykor itt álló Király-kapuról kapta. A téren IX. Károly svéd király diadalittas lovasszobra látható, míg vele szemben egy turistainformációs iroda működik. 

Mivel már ekkorra nyilvánvalóvá vált, hogy Göteborg önmagában nem töltene ki két teljes napot, reméltem, hogy itt valami jó ötlettel tudnak szolgálni, hova érdemes még ellátogatni a környéken. Javasolták, hogy tegyünk kirándulást a környező kisebb szigeteken komppal, melyre szintén érvényes a kombinált göteborgi tömegközlekedési bérlet. Kaptam részletes kompmenetrendet, tippeket a szigeteket illetően, úgyhogy annyira fellelkesültem, hogy mire visszatértem a téren üldögélő Andihoz, már kész tényként vázoltam fel a másnapi programot.

Ezután folytattuk a nézelődést. A környező utcácskák szinte egytől egyik sétálóutcává lettek átalakítva, melynek köszönhetően a gyalogosok rendesen birtokba is vették ezt a kerületet. Felfedeztünk például egy nagyon tuti vásárcsarnokot (Saluhall), melyben a számtalan, kiváló minőségű kistermelői áru, élelmiszer mellett kisebb falatozók is működtek. Andi ki is nézett egy szimpatikus levesezőt, mint egy potenciális ebédelő helyet délutánra. 

Ezután cikkcakkban bejártuk a környező kis utcákat (Vallgatan, Kungsgatan), majd a kikötő felé haladva, megálltunk a csatorna fölött húzódó Fontänbron hídnál, ahonnan Göteborg egyik leginkább fotózott látképét csodálhattuk meg, középpontjában az elegáns Krisztina-templommal (Christinae kyrka). 

Mivel minden második képeslapon ez a kép fogad minket, ezt a helyet méltónak találtam egy Ludwigos fotóhoz is. Miután a szarvasos protokollfotó elkészült, mi is megörökítettük magunkat itt, majd folytattuk a nézelődést. 

A szomszédos téren (Gustaf Adolfs torg) Göteborg alapítójának, Gusztáv Adolf királynak a szobra fogadott minket, akinek köszönhetően 1621-ben született meg a város. A teret több nevezetes épület veszi körbe, ugyanis itt találjunk a jelenleg becsomagolt és felújítás alatt álló Városházát (Göteborgs rådhus), és a kereskedelmi árucserék központját, a Börzét (Börse). (Utóbbi nevét sokszor tévesen tőzsdeként fordítják.)

Innen már egyenesen a kikötő felé vettük az útirányt, ahol egy kecses, négyárbócos vitorlás, a Viking horgonyzott. Közelebbről is szemügyre vettük a fenséges látványt nyújtó hajót, majd lecsüccsentünk az előtte kiállított emlékmű tövébe nyammogni egy kicsit az Andi által sütött brokkolis kekszekből. Az itt töltött negyedóra alatt megfigyeltünk egy indiai párocskát, akik legalább 500 beállított Instagram-fotót készítettek a nevezetes hajóval. A minden elemében mesterkélt képek egész repertoárját vonultatták fel a legkülönbözőbb szelfiktől a távolba révedős művészi portrékon át a menőnek gondolt beállású fotókig.   

Ezután végigsétáltunk a kikötő mentén, egészen a rémesen rusnya, posztmodern Operaháztól (Göteborgsoperan) a Tengerészeti Múzeum (Maritiman) által közszemlére bocsátott, 19 hajóból álló gyűjtemény végéig. 

Láttunk köztük romboló hadihajót, kompot, jégtörőt is, bár nekem legjobban az egykor mozgó világítótoronyként szolgáló Fladen világítóhajó tetszett. 

Ezután visszakanyarodtunk a Norra Hamng felé, és a másik oldalról is megcsodáltuk a Krisztina-templomot, valamint a szomszédságában található Városi Múzeumot (Stadsmuseet). 

Innen a Halpiac felé vettük az irányt, abban a reményben, hogy kipróbálhatjuk a Wikitravel által ajánlott, olcsó és finom halas kajákat. Útközben megálltunk a Dómnál (Domkyrkan), ám ahelyett, hogy a templombelső kialakítását és építészeti jelentőségét vettük volna szemügyre, inkább besurrantunk a mellékhelyiségre (igen, saját fiú-lány vécéje van!) megtölteni vízzel az üvegjeinket. Micsoda szentségtörés!

A Halpiac (Feskekôrka) jellegzetes, neogótikus templomra emlékeztető épületét nem volt nehéz megtalálnunk, ám az öröm hamar lehervadt az arcunkról, amikor zárva találtunk a főbejáratát. 

A helyiek által csak „haltemplomnak” nevezett híres piactér kínálatáról tehát lemaradtunk, ami kifejezetten rossz hírt jelentett az egyre hangosabban korgó gyomrainknak. Második opció gyanánt elindultunk megkeresni a tourinform irodában ajánlott két éttermet a Vasaplatsen környékén. A Smaka nevű helyet meg is találtuk, viszont egy árva lélek nem ült bent, ami eléggé elbizonytalanított minket. A másik étterem nevét nem írtam fel, csak a helyét jelölték be a térképemet, vélhetően hibásan, mivel egy fogászatot és egy cipőboltot találtunk az adott épületben. Andi javaslatára visszasiettünk a Saluhall vásárcsarnokig, ahol korábban azt a guszta levesezőt néztük ki magunknak. Odaérve szomorúan konstatáltuk, erről is lekéstünk, a lakat már ott figyelt a bejáraton.

Az éhségtől elhomályosult tekintettel bolyongtunk egy sort a környéken, mígnem végül egy mexikói kaját kínáló Taco bárban kötöttünk ki. Ennél messzebb nem is kerülhettünk volna az autentikus svéd konyhától, de a szent cél érdekében bevállaltuk ezt a kulináris kitérőt. Kipróbáltunk többféle tacót is, ám míg én a húsos verziókat (pink taco, BBQ taco) preferáltam, Andi a vega opciókat választotta. Bár a tacók íze nem volt rossz, a kiszolgáló személyzet nem igazán volt a helyzet magaslatán. Indokolatlanul hosszú várakozás után, az öt helyett csak négy tacót hoztak ki, majd amikor ezt szóvá tettük, a hiányzó vega tacó helyett húsost szolgáltak fel. Erre már Andi is legyintett („hagyjad!”), pedig szegény nem mondhatni, hogy jóllakott volna. Ez a nem túl meggyőző performansz meggyőzött minket, hogy több mindent már nem akarunk itt rendelni, inkább betérünk útközben egy pékségbe.

Időközben kint alaposan besötétedett, viszont a hostelbe visszatérni még mindig túl korai lett volna, így inkább sétálgattunk még egy kicsit a belváros utcáin. Elbandukoltunk egészen a központi pályaudvarig, megnéztük közelről a retró hangulatú nosztalgiavillamost, majd a csatorna mentén visszakanyarodtunk a Kungsportsavenyen-re.   

Elsétáltunk a forgalmas sugárút túlsó végébe, ahol egy helyre koncentrálódott a göteborgi kultúra legjava. Itt található a Városi Könyvtár (Stadsbiblioteket), a Városi Színház (Stadsteatern), a Koncertcsarnok (Koserthuset), valamint a kissé komor hangulatú, vöröstéglás Szépművészeti Múzeum (Konstmuséet) épülete is. 

Ezzel nagyjából ki is pipálhattuk a város összes lényegi látnivalóját, s azzal az érzéssel indulhattunk vissza a hostelbe, hogy a holnapi hajókázós kirándulásra nyugodt szívvel rászánhatjuk az egész napot.

Az egyetlen hiányérzetünk talán a kaját illetően lehetett, úgyhogy útközben fél szemmel figyeltük a nyitva lévő pékségeket, de valami finom pékáru helyett be kellett érnünk egy 7Eleven-es, sajtos-pesztós calzone-nal.

Ettől függetlenül szuper kis nap volt a mai, s egyáltalán nem bántuk, hogy lazábbra, könnyedebbre sikerült, mint szoktuk.

3. nap – A déli szigetcsoport (2018. október 14.)

A reggel fél kilences kelést követően villámgyorsan összepakoltunk, szerencsére a mindössze kétnapnyi cumóval nem kellett sokat bíbelődni. Ami viszont nem hiányzott egyikünknek sem, az a hostel szigorú házirendjének a betartása volt, melynek keretében gyakorlatilag elvárták a vendégektől, hogy kitakarítsák maguk után a szobát – beleértve a porszívózást, kukazsák cseréjét, lepedők összehajtását és az ágynemű leadását. Aki pedig mindezt elmulasztja, utólagosan ráterhelik a kártyájára a takarítás díját. Ez milyen már?! Még az ágyneműt lehúztuk és a kukát kicseréltük, viszont fog a nyavalya reggel sorba állni a folyosó egyetlen porszívójához és kicsekkolás előtt még nagytakarítani, ez kizárt! Megfordultam már jó néhány hostelben, de ehhez hasonlót nem láttam sehol.

 

Miután leadtuk a kulcsokat, reggeli gyanánt betértünk egy közeli fikázó helyre. Nem vicc, évek óta tervezgettük, hogy ha majd Svédországban járunk, muszáj kipróbálni a híres svéd fikát, melyről két svéd srác népszerű Youtube-os zeneklippet is forgatott. A dal nem túl bonyolult szövege nagyjából annyit takar: „Let’s have a Swedish fika!...tittirittitittritti…Let’s have a Swedish fika!” Amikor ezt Andival először megláttuk, majd’ bepisiltünk a röhögéstől, a svéd fika pedig visszatérő szállóige lett. És most végre valahára kipróbálhattuk!

Kétsaroknyira a hosteltől találtunk is szimpatikus helyet, mely már messziről hirdette magáról, hogy itt bizony fika kapható! Átböngésztük a fikakínálatot, s bár nagyjából sejtettük a jelentését, a döntés előtt azért még a biztonság kedvéért rákérdeztünk a pénztáros csajszinál, mi is a „fika” tulajdonképpen?

A fika valójában egyfajta társasági kávészünet, melynek keretében kávét, teát fogyasztanak valami édességgel, péksüteménnyel, kekszekkel, de társadalmi jelentősége a svédek számára ennél még mélyebben gyökerezik. Hasonló lehet, mint az olaszoknak a szieszta. Fikázni lehet otthon, munkában, kávézóban, családdal, barátokkal, munkatársakkal, bárkivel, akivel valamilyen értékes szociális interakciót szeretnénk létesíteni egy-egy csésze kávé és némi harapnivaló mellett. 

Mi végül egy-egy bögrényi tejeskávét és két vaníliás-fahéjas tekercset kértünk.

-          „Akkor ez most egy igazi fika, ugye?” – kérdeztem vissza vigyorogva a pénztárostól, ahogy megfogtam a tálcánkat.

-          „Igen, ez tényleg fika.” – felelte magától értetődő természetességgel, mit sem sejtve a szó magyar jelentéséről.

Reggelinek ez így tökéletesen megfelelt, ráadásul csak 30 SEK-et (kb. 970 Ft) kellett fizetnünk összesen a kettőnk fikaadagjáért.

A nap tehát nem is indulhatott volna jobban, ráadásul szép, napos időnek néztünk elébe, egy felhőt sem lehetett látni az égen. Elbaktattunk az egyik közeli 7Eleven-be beszerezni a napijegyet (95 SEK/fő) a tömegközlekedésre, majd felpattantunk a következő #60 buszra. 2-3 megálló után átszálltunk a kikötői végállomás (Saltholmen) felé közlekedő #11 villamosra, ami épp akkor futott be a megállóba.

A 25 perces út alatt keresztülszeltük a nyugodt, csendes göteborgi külvárost, s mire elértünk a végállomásra, alig maradtak utasok rajtunk kívül. Előzetesen a 11.05-ös kompot néztük ki, melynek indulásáig még bő 40 perc maradt hátra. Miután megbizonyosodtunk róla, hogy napijegyünk erre a hajóra is érvényes, sürgősen keresnem kellett egy mellékhelyiséget. A pénztárral egybeépített váróban volt ugyan egy fizetős vécé, de csak aprót fogadott el, én pedig nem akartam csak ezért felváltani a 10 SEK-es bankjegyemet, mivel tuti a nyakamon maradna az összes fémpénz. Szerencsére villamosmegállóval szemközti büfében megengedték, hogy használjam a hátsó vécét, ám a körülményekre nem voltam felkészülve. A fűtetlen budiban nem működött a világítás, s ablak, vagy bármilyen rés híján szurok sötét lett, ahogy becsuktam az ajtót, ráadásul olyan retkes volt minden, hogy külön koncentrálnom kellett, semmihez se érjek hozzá. Úgyhogy, mobiltelefon fényénél, a sötétben, hidegben, csupa dzsuva közepette végezhettem el a dolgomat – legalább ingyen.

Ezután visszabattyogtunk a kikötőbe, ahol már kezdett gyűlni a kompokhoz váró tömeg. Először meg is zavarodtunk, hogy melyik hajóállomáshoz kellene beállnunk, mivel mindhárom járat (281/282/283) pontosan ugyanarra az indulásra (11:05) volt kiírva. Érthetetlennek tűnt, miért nem mondjuk ötpercnyi különbséggel indítják őket, főleg mivel alig van hely keskeny hajóállások között. Épp azon morfondíroztam, hogy vajon mekkora keveredés és késés lesz majd a hármas indulás miatt, amikor szinte egyszerre előbukkant a semmiből a három komp, s méretüket meghazudtoló fürgeséggel manőverezték be magukat a szűk beszállókapukhoz. 

Az utasok pikkpakk felszálltak, s mire gyakorlatilag észbe kaphattunk volna, már süvítettünk is a többtucatnyi szigetet magába foglaló déli szigetcsoport felé. Olyan érzésem volt, mintha egy nagyobb motorcsónakon ülnék, nem pedig egy kompon, de mindvégig rendkívül élveztem, ahogy szeljük a habokat.

Ezekkel a menetrend szerinti hajójáratokkal a déli szigetcsoport szinte összes jelentősebb szigetét el lehet érni, ahol kisebb-nagyobb településeket, falvakat és kirándulóhelyeket találhatunk. Mi a Styrsö nevű kis szigeten szálltunk ki a Styrsö Skäret megállónál, ahol rögtön megállapíthattam, hogy nem nagyon pepecselnek a ki-beszállásokkal – gyakorlatilag, ahogy partot értünk, már indult is tovább a hajó, úgyhogy érdemes résen lenni, ha valaki le akar szállni.

Nem messze a hajóállomástól találtunk egy térképet, ami Styrsö-sziget túraútvonalait mutatja. Mi a 4,6 kilométeres kört leíró, fehér-zöld jelzésű ösvényt választottuk, mely átszeli a kis sziget erdejét, majd a túloldali partszakasztól indulva végig a tenger mentén vezet vissza ide.

Kellemes kis erdei ösvényeken vezetett az utunk, melyet a csodálatos, őszi színek még hangulatosabbá varázsoltak. Az első nagyobb részcél egy tó lett volna, ám ehelyett egy kis focipályát találtunk a keresett helyszínen. Közelebbről szemügyre véve a térképet, tényleg feltűnően szögletesen tűnt az a tó! :)

Nem messze innen kiértünk a tengerpartot övező, hatalmas, lapos sziklákhoz, ahonnan nagyszerű kilátás nyílt a kis helyi halászfalura és az egész öbölre. A látvány egészen idillinek hatott. A hullámzó tenger kéksége, a sirályok rikoltozása és a kis faházak csoportja egyszerű, de rendkívül kedves összképet alkotott. 

Itt le is ültünk pihenni egy kicsit, elnyammogtunk egy kis müzli szeletet, fotózgattunk minden irányban, majd a túraútvonal jelzéseit követve bejártuk a sziklákkal borított partvidéket. 

Délután negyed kettőre értünk vissza a hajóállomásra, így épp elértük a 13.18-as kompot. Innen Donsö érintésével Vrångö szigetére hajóztunk tovább. 

Mivel már igencsak benne jártunk az ebédidőben, a rövid, negyedórás utat követően egyből megrohamoztuk a megálló melletti kis éttermet. Ezzel az elgondolással nem voltunk egyedül, nagyjából félkompnyi ember tért be ide valamiért, legyen az ital, ebéd vagy sütemény. Mindössze 3-4 főételből lehetett válogatni, de egyik gusztábbnak tűnt, mit a másik. Andi rántott halas hagymakrémlevest kért feketekenyérrel, míg én gombás-csirkés rendeltem krumplival. Desszert gyanánt még egy pekándiós sütivel is megleptük magunkat. Mindegyik fogás elképesztően finoman volt elkészítve, elképesztően jóllaktunk mindketten. Plusz jó pontként értékeltük, hogy a víz és a (lefőzött, kancsós) kávé ingyen volt.

A kiváló ebédet követően keresztülsétáltunk az itteni kis hangulatos falucskán. Az egymástól szellősen épült faházak, a szép, rendezett kertek, valamint a keskeny utcácskák elképesztő nyugalmat és békességet árasztottak magukból, ahol az ember tényleg kikapcsolhat. 

Elbattyogtunk a falu szélére, ahol a templomkerten keresztül kimásztunk a partvidéket borító lapos sziklákra, melyek tetején egy kis pöttöm méretű kunyhó állt, tövében egy hatalmas svéd zászlót lengető póznával. A kék alapon sárga keresztes nemzeti lobogó vidáman lengedezett az erős, part menti szélben, viszont nekünk alaposan be kellett bugyolálnunk magunkat a kabát mélyébe, hogy ne fagyjunk meg percek alatt. A nagyszerű kilátásért ugyanakkor mindenképpen megérte feljönni ide. 

Ezt a kis kitérőt követően elindultunk az egyik nagyobb kört leíró túraútvonalon, mely – az előző szigethez hasonlóan – itt is a tengerpart mentén vezetett. 

Bő egy órát túrázhattunk, melynek végén még felmásztunk egy nagyobbacska dombra a sziget déli csücskénél húzódó földnyúlványon, ahonnan be lehetett látni az egész környéket. 

Ezután lassan visszabattyogtunk a kikötőbe, viszont mivel még mindig maradt háromnegyed óránk a következő kompig, online lefoglaltuk a jegyeket a reptéri buszra. Az itt vett e-jegyek 40 (!) SEK-kel lettek olcsóbbak, mintha a sofőrnél váltottuk volna őket.

Ezt követően tettünk még egy kört a falucskában, majd vártuk a délután öt órási kompot, mint a messiást. Ezúttal azonban jólesett leülni a fűtött, kényelmes utastérbe, kint a fedélzeten már túl hideg lett volna. A visszaút Saltholmenig körülbelül egy óra lehetett.

Ahogy beparkolt a komp a megállóba, a teljes utasközönség egy emberként lódult meg a villamos végállomás irányába. Szerencsére mi még pont fel tudtuk szuszakolni magunkat a beguruló #11 villamosra, ám aki lemaradt, jó 20 percet szobrozhatott még ott a hidegben, míg befutott a következő.

A bő félórás heringparti alatt nagyjából csak a közvetlen környezetünkben lévő utastársakat figyelhettük meg, de ez is tartogatott érdekességeket. Mellettünk például egy idős házaspár ült, ölükben a kis unokájukkal, velük szemben pedig a gyermek apjával, aki vélhetően a fiuk lehetett. Olyan szeretettel, gyengédséggel bántak a kislánnyal, akin szintén látszott az őszinte ragaszkodás a nagyszülők irányába. Nem sokkal később, elbúcsúzott tőlük az idős házaspár, majd miután leszálltak, a kislány búcsúzóul odanyomta a tenyér az ablakhoz, amit a papája mosolyogva viszonozott. Az unoka egy rendkívül bájos, félvér leányzó, csodálatos, csokibarna bőrrel, és hatalmas szemekkel. Annyira kedves, szívet melengető jelenet volt.

A másik oldalunkon egy idős, svéd bácsi beszélgetett jóízűen egy fiatal afganisztáni házaspárral, s ahogy láthatóan őszinte érdeklődéssel fordult feléjük, arra gondoltam, milyen szomorú, hogy otthon annyira elképzelhetetlennek tűnik egy ilyen jelenet.

Egészen a Központi pályaudvarig villamosoztunk el, ahol megkerestük a reptéri buszok indulási terminálját, majd tettünk egy rövid sétát a városközpontban. Útközben betértünk egy Hemköp szupermarketbe venni némi pékárut (vaníliás-fahéjas tekercset és sajtos bucit) vacsorára, majd visszagyalogoltuk a pályaudvarra.

Göteborg fő buszpályaudvara (Nils Ericson Terminal) a Központi pályaudvar közvetlen szomszédságában található, tulajdonképpen egybe is vannak integrálva. 

A reptéri buszunk pontosan 19.45-kor indult, s alig 30 perccel később már be is gördültünk a Göteborg Landvetter reptér terminálja elé.

Egyből fel is mentünk az emeletre, ahol biztonsági ellenőrzésekhez kígyózott a sor. Az egész hely azonban merőben más képet festett, mint bármilyen reptéren, ahol eddig jártam. Olyan érzésünk volt, mintha valakinek a nappalijába léptünk volna, az egész helyiség tele volt IKEA bútorokkal, a mennyezetről otthonos lámpaburák lógtak, a padló pedig könnyen tisztítható járólap vagy linóleum helyett vastag szőnyeggel volt leterítve.

A járatunk 22.30-as indulása csúszott egy kicsit, mivel még meg kellett tankolni a gépet, de a késést az út során sikerült behozni. Sőt, mivel bőven akadtak szabad helyek, Andival egymás mellé is tudtunk ülni.

Így is meglehetősen későn, éjjel fél egy körül landoltunk Budapesten. Még szerencse, hogy Apára még a kései óra ellenére is számíthattunk, hogy vár és hazavisz minket…

Kifejezetten örülök ennek a kis göteborgi kirándulásnak, egy szuper hétvégét sikerült eltöltenünk itt. Volt benne egy kis városnézés, egy kis túrázás, egy kis hajókázás, mellyel tökéletesen ki tudtuk tölteni a nettó két napot. Göteborg rendkívül élhető, befogadható léptékű város, hatékony tömegközlekedéssel, kiváló biciklis infrastruktúrával és számtalan parkkal. S bár maga a város közel sem szolgál annyi és akkora volumenű látnivalókkal, mint mondjuk Stockholm, de néhány tartalmasabb napot így is megér. Hatalmas ötlet volt a déli szigeteken tett hajókirándulás és túrázgatás, mely jobban kikapcsolt minket, mint bármilyen múzeum.

Jó érzés volt hosszú idő után visszatérni Svédországba, ahol mindig megállapítom magamban, hogy mennyire közel áll hozzám a skandináv kultúra. Azzal, hogy Stockholm, Uppsala és Malmö után már Göteborg is kipipálhattam a képzeletbeli utazási térképen, még mindig hatalmas szelet maradt, amit felfedezhetek Svédországból. Lesz még miért visszatérni ide…