Český Krumlov

Előzmények

Emlékszem, amikor 2012 tavaszán Anya először felvetette, hogy lenne-e kedvünk csatlakozni a mentős kollégái által szervezett csehországi kiránduláshoz, valamilyen hangulatosnak mondott kis városkába, nem különösebben villanyozott fel az dolog. Český Krumlov? Életemben nem hallottam még erről a helyről, így nehezen tudtam elképzelni, hogy egy kihagyhatatlan látnivalóról lenne szó. 

    - „Ehh, legyen, menjünk el, mindig jó új helyeket megnézni, adjunk neki egy esélyt…” – gondoltam én. – „Előtte azért nézzünk kicsit utána ennek a neten.”
A képeket látva, nagyot fordult a világ! Már néhány fotó alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a Moldva folyó kanyarulatánál fekvő, festői látképpel rendelkező, középkori városka az egyik leghangulatosabb hely egész Európában. Kicsiny, szerethető óvárosa, a fölé tornyosuló várral, templommal, macskaköves utcácskáival egy egészen idilli, romantikus helynek tűnt. Teljességgel érthetetlen, hogy miért nincs (legalábbis ekkoriban még nem volt) jobban benne az utazós köztudatban, mindenesetre ezt követően győzködni engem biztosan nem kellett.
Május elején mentünk volna, alig két nappal azután, hogy megjöttem Varsóból. Ez a tavasz már amúgy is döbbenetesen zsúfoltra sikerült, s szinte egymást érték a külföldi utazások, de ez csak jobban feltüzelt. Alapvetően ez egy merőben más jellegű út lett volna, mint a többi fapados repülős, hátizsákos kiruccanás. Anya kollégáival közösen, több kocsival mentünk volna, többnyire egy társaság részeként.
A városnézés mellett jópofa kiegészítő programokat terveztek be – vadvízi evezést, kastélylátogatás és kisebb kirándulásokat, ami elég érdekesnek hangzott.
Sajnos végül a nagyszerűnek ígérkező tervekből nem lett semmi, s valamilyen okból le lett fújva az egész út. Egy ideig visszatérő téma volt, hogy elmenjünk családilag mi magunk, de végül sosem lett belőle semmi, így sokáig Český Krumlov csak egy távlati cél maradt.

Időközben több barátom és ismerősöm is felfedezte magának ezt a kis cseh ékszerdobozt – sőt egyik egyetemi jóbarátomnak, Anitának itt kérték meg a kezét. Úgy tűnt, hogy minden adott itt egy romantikus hangulatú hétvégéhez, úgyhogy sokáig a fejemben tartottam Český Krumlovot, ahova akár Andival ketten is elmehetünk egy lazább, pihenősebb útra, két jól megszokott hátizsákos utazás között. Valahogy aztán az éppen szembejövő útitervek közül mindig másra esett a választás, így Český Krumlov megmaradt ötlet szintjén.
2018 tavaszán aztán hirtelen megváltozott minden. Andi 30. szülinapja alkalmából a szüleitől egy négyesben eltöltött hétvégét kaptunk ajándékba augusztus végére – Český Krumlovba.
Szervezni, foglalni nekünk nem kellett semmit, ráadásul az augusztus 20-ai ünnep miatt még szabit sem kellett beáldoznunk. Kicsit sajnáltam ugyan, hogy nem nagycsaládosan látogatunk ide, mivel Anya és Móni is időnként fellelkesült egy Český Krumlovos út ötletére, de Andi szüleit is megértettem, akik eme jeles alkalomra egy közös utazós élményt szerettek volna adni, egy olyan helyre, ahol ők már többször jártak, és nagyon megszerették.



1. nap – Érkezés Český Krumlovba (2018. augusztus 18.)

Az indulást szombat reggelre beszéltük meg. Andi szülei felvettek minket a Barackosnál, majd innen Bécs és Linz érintésével egyenesen Český Krumlov felé vettük az irányt. A közel hatórás autóút meglehetősen eseménytelenül, de legalább jó hangulatban telt, jókat beszélgettünk, miközben élveztük az magunk mögött hagyott változatos tájakat.

Nagyjából délután fél 3 körül érkeztünk meg Český Krumlovba. Egy szuper helyen, gyakorlatilag az óváros peremén található, pazar folyó menti panorámával rendelkező kis vendégházban (Pension U hada) szálltunk meg, ahonnan az alant csordogáló Moldvára és az óváros ékességének számító, kecses tornyú Szent Vitus-templomra nyílt nagyszerű kilátás.

Miután lepakoltuk a cuccainkat, nem is teketóriáztunk tovább, elindultunk felfedezni a városkát. A rendkívül hangulatos folyó menti sétányon (Rybářská) sétáltunk el először a krumlovi vár tövébe, mialatt több tucatnyi kenus, kajakos és vadvízi evezős csónak siklott el mellettünk a Moldván.

A sekély, ugyanakkor meglepően sebes sodrású folyó környező szakasza rendkívül népszerű evezős helyszínnek számít a turisták körében – szinte mindenféle formájú úszó alkalmatossággal képesek itt nekivágni a vadvízi evezésnek.

 

Lentről felnézve a krumlovi vár masszív, sziklára épült falaira és az épületszárnyakat összekötő, római vízvezetékére emlékeztető többszintes hídra, ámultunk egy sort, majd átkeltünk a sétány végében lévő gyaloghídon, mely visszavezetett az óvárosba.

A Széles utcán (Široká) haladva gyakorlatilag minden második épületet lefotózhattuk volna, annyi érdekes homlokzattal rendelkező, több száz éves ház követte egymást.

Nagyon tetszett, hogy csomó helyen próbálták az eredeti vagy arra hajazó homlokzati díszítést, festést megtartani, miközben minden szépen fel volt újítva. Az egyik ház oldalát például a középkori falfestések mellett két festett ablakból kukucskáló arc dobja fel – egy szigorú tekintetű nénié és egy szakállas bácsié.

 

Ugyanakkor az egy kicsit kiábrándító, hogy alig látni normális lakóházat, mivel szinte mindegyik épület valamilyen étteremként, vendégházként vagy boltként funkcionál.

 

Nem messze innen kikeveredtünk az óváros szívében található Főtérre (Náměstí Svornosti), melynek fókuszpontjában a jellegzetes árkádokkal szegélyezett, reneszánsz stílusú Városháza áll.

Az épület homlokzatát négy stukkó címer ékesíti, melyeken Český Krumlov jelképét, illetve a várost irányító Eggenberg és Schwarzenberg családok címereit figyelhetjük meg. Az szinte adja magát, hogy egy ilyen legendás palota a modern korban is valamilyen nemes közcélt szolgáljon, s nem csoda, hogy jelenleg Városházaként és a városi rendőrség központjaként is funkcionál. Viszont aligha fogom megérteni, mindemellett miért pont itt kellett berendezni a Kínzás múzeumát (Muzeum Tortury)? Ki az aki Český Krumlov Főterén egy kínzásról szóló múzeumot akar látni? Lehet, hogy velem van gond, de ezt nem tudom értelmezni…

A Főtér közepén meg lehet még csodálni a 18. eleji pestisjárványra emlékező Pestis-oszlopot, melyet később díszkútként egészítettek ki, s peremét általában megpihenő turisták csoportjai szokták támasztani.
Innen a környező sikátorokban bóklásztunk egy kicsit, de a tömeget sehol sem lehetett kikerülni. Mindenesetre, ha ezen felülemelkedett az ember, minden sarkon belefuthattunk valamilyen tökéletes fotótémába, mint például az óváros fölé magasodó Vártorony látványa.

Tettünk egy nagyobb kört, majd visszakanyarodva a gyalogos fahídhoz, beültünk az előkelő szálloda (Hotel Dvořák) szimpatikusnak tűnő folyóparti étteremébe. Pazar helyen élvezhettük egy-egy korsó sör kíséretében a kiváló cseh vacsoránkat, sült húst, kolbászt, knédlivel és dinsztelt káposztával.

 

Evést követően felsétáltunk a domboldalra épült krumlovi várba (Zámek Český Krumlov), mely a város legfontosabb látnivalójának számít.

Mivel már késő délután felé jártunk, abban maradtunk, hogy majd hétfőn nézzük meg Vártonyot, illetve a kastély belsejét, most pedig inkább élvezzük a várfalról az óvárosra nyíló pazar kilátást. Önmagában ezért a lenyűgöző, meseszép panorámáért megéri eljönni Český Krumlovba!

 

A kanyargó folyó által átölelt kis óváros, a kecses templomtoronnyal, háttérben pedig zöldellő mezőkkel és erdőkkel tarkított dombokkal egy egészen idilli, varázslatos látképet tárt a szemünk elé, melyet órák hosszan el lehetett volna nézegetni. Fotós szempontból is a lehető legjobb időben jártunk itt, pont, amikor a késő délutáni lemenő napnak köszönhetően szép, mély színekben pompázott a táj.

Miután kigyönyörködtük magunkat a pazar kilátásban, tettünk egy sétát a szomszédos Vártkertben (Zámecká zahrada), majd visszakanyarodtunk a vár belső udvara felé.

 

Ahogy jöttünk kifelé a főkapun, egy kisebb tömeg tolongott a várárok pereménél a mélybe bámulva – mint kiderült, előmerészkedtek a krumlovi vár medvéi.

Bár elsőre talán kicsit meglepően hangzik, a medvetartásnak több évszázados hagyományai vannak itt Český Krumlovban, s egészen a 16. század második fele óta lakják medvék az itteni várat. Az első mackók a várost sokáig irányító Rosenberg-család korában kerültek ide, akiknek a címertartó állataként két barnamedve jelenik meg. A Rosenbergek kihalásával azonban a medvék nem tűntek el, sőt, 1707-től a várárkot kifejezetten a macik otthonává alakították át. Az alapvetően elég szűkös, barátságtalan, beton árkot a 90-es évek vége felé igyekeztek kicsit állatbarátabbá varázsolni, de alapvetően elég szűkös a hely itt szegény állatoknak.

Ezt követően visszabattyogtunk a szállásra, majd egy gyors felfrissülést követően, egy kis esti sétára indultunk a Moldva kanyarulata mentén. Elsőként a Városi parkban (Městský park) andalogtunk egy sort, s szemléltük meg a szemközti folyópartra épült házakat. Volt olyan épület is, melynek a kertjéből egy csúszda vezetett a folyóba, ha esetleg valaki akarna csobbanni a Moldvában egyet.

Elsétáltunk a park túlsó végénél lévő kápolnáig, majd megkerestük a legközelebbi hidat, amivel át lehet jutni a túloldalra. A folyóval párhuzamosan haladva bejártuk azt az oldalt is, majd a Kaplická és Horní utcák találkozásánál megtorpantunk készíteni néhány képet a Minorita kolostorra (Minoritský klášter) nyíló kilátásról.

Ennél is pazarabb panorámában volt részült alig egy saroknyira innen, a regionális múzeum szomszédságában kialakított kis parkból (Seminární zahrada) nyíló kilátóteraszról.

 

Mivel már eleve kezdett esteledni, itt meg is vártuk, hogy teljesen besötétedjen, s éjszakai fényekben is megcsodáljuk a városkát. Meglepetésemre elég gyér díszkivilágítást kapott ez a rész, ráadásul a vár egy része sárgás, míg a vártorony kékes színű fényárban úszott.

 

Ettől függetlenül értékeltem a látottakat, amit bármeddig el lehetett volna nézegetni. Az este zárásaként még sétálgattunk egyet az óváros kacskaringós utcáin, majd visszaindultunk a szállásra.

2. nap – Hluboká kastély és České Budějovice (2018. augusztus 19.)

Mivel a szálláshoz nem járt reggeli, a mai napi első programpontnak valamilyen harapnivaló beszerzése mutatkozott. A szemközti hídon átkelve, szinte azonnal találtunk is egy kisboltot, ahol vettünk némi kiflit, felvágottat, sajtot (természetesen egy kis csoki kíséretében), majd visszalibbenve a szállásra előkészültünk a reggelihez. Éppen osztottuk szét a vett dolgokat, amikor feltűnt, hogy a két feketeerdei sonkából az egyik csomag szőrén-szálán eltűnt. Számla elő (még jó, hogy mindig elteszem), ellenőrizvén, hogy kifizettük-e azt, ami nincs nálunk.
    - „Hm, két sonka. Ez határozottan két sonka…” – bámultam az összegyűrt nyugtát. – „Ennyire hülye lettem volna, hogy fizetéskor ott hagyom az egyik csomag sonkát?! Nem létezik…”
Nem hagyott nyugodni a dolog. Olyannyira nem, hogy még reggeli előtt visszaviharzottam a kisboltba, s elmondtam a problémámat a kasszánál álló ázsiai férfinak, aki valójában a tulajdonos lehetett. Értetlenkedett egy sort, de aztán mivel hajthatatlannak bizonyultam, visszanézte a pénztár biztonsági kamerás felvételét, amin világosan látszott, hogy csak egyet húzott le, miközben kettőt számolt fel. Duzzogva leszámolta nekem a 30 koronányi aprót, majd egy morgás kíséretében intett, hogy mehetek a dolgomra. Ahogy az erkölcsi győzelmi mámortól megrészegülve trappoltam vissza a szállásra persze eszembe jutott, hogy egyszerűbb lett volna inkább plusz egy sonkát kérni, míg kifizettetni a különbséget, de a történtek után semmi esetre sem akartam visszamenni oda. Ezúttal feleannyi sonkával is kétszer olyan ízletesnek tűnt a reggeli szendvics…

Mára egy kisebb kirándulást terveztünk a pazar szépségű, neogótikus stílusú Hluboká kasélyhoz (Zámek Hluboká), mely a Český Krumlovtól kb. 35 kilométernyire lévő kis városkában, Hluboká nad Vltavou-ban található. Az egyik leggyönyörűbb cseh kastélyként is emlegetett Hlubokát eredetileg a 13. században építették, de az évszázadok során számtalan alkalommal átépítésre került.

 

A 19. században a Schwarzenberg családnak köszönhetően nyerte el jelenlegi arculatát, akik külföldi útjai során annyira beleszerettek az angolos építészetbe, hogy 1840 és 1871 között a windsori kastély mintájára alakították át az épületet. A romantikus Tudor-stílust idéző vadászkastélyt gyönyörű, tágas park veszi körül, ahol egykor a hercegi család – számtalan prominens vendég társaságában – élvezte az őszi vadászszezont.

Miután leparkoltunk a kastélyhoz tartozó, Nad Parkovištěm főút mentén lévő parkolóban, még egy jó 10 percet kellett sétálni a városka fölé magasodó dombra épült palotáig. Többféle vezetett túra közül lehet választani – a Magánlakosztályokat bemutató túra a hercegi család dolgozószobáit, háló- és fürdőszobáit, illetve a személyzeti helyiségeket mutatja be, míg szintén külön-külön túrákat kapott a Konyha, a Kilátótorony és a Vendégszobák része is. Mi végül a leginkább javasolt opciót, a Reprezentációs szobákat bemutató csoportba váltottunk belépőjegyet, ami fejenként 180 koronába került. Mivel csak vezetett csoportban lehetett bejárni a kastélyt, meg kellett várnunk a következő szabad turnust. Az addig hátralévő bő háromnegyed órában sétálgattunk a kastély parkjában, körbejártuk az épületet, Andi szülei pedig elkortyoltak egy-egy csésze kávét.

Maga a reprezentációs szobákat bemutató, vezetett túra bő egyórás lehetett, ami alatt végigjártunk három fő lakosztályt, étkezőket, olvasótermet, társalgókat, a palotai fegyvertárat, illetve lenyűgöző szépségű, faragásokkal gazdagon díszített, fabetétes könyvtárat, amely bő 11 ezer kötetes gyűjteményt mondhat magáénak.
Rendkívül érdekesnek találtuk a látottakat, csak azt sajnáltam, hogy a palotabelsőről egyetlen fotót sem lehetett készíteni, mivel a fényképezést, videózást kifejezetten tiltották.
Miután bejártuk a kastélyt, készítettünk egy-két közös képet háttérben nevezetes épülettel, majd visszaballagtunk a kocsihoz.

A nap második felében a dél-csehországi régió legjelentősebb városát, České Budějovicét kerestük fel. A világhírű sörgyártásáról ismert várost még 1265-ben alapította II. Premysl Ottokár a Moldva és Maltsch folyó találkozásánál. Évszázadokon keresztül a többségében németajkú lakosság lakott itt, s csak az I. világháborút követően fordult meg az arány a csehek javára.

 

Anno 2007 őszén, amikor egy többnapos prágai utazást hoztunk össze barátokkal, az odafelé vezető úton Józsiékkal megálltunk pár órára körbenézni itt České Budějovicében. Sétálgattunk a hangulatos főtéren, majd látogatást tettünk a város egyik fő látványosságánál, a Budějovický Budvar sörgyárban, ahonnan az eredeti Budweiser sör is származik. Végig lehetett követni a gyártás teljes menetét, az alapanyagoktól egészen a palackozásig, ami elképesztően érdekes volt.

Kellemes, jóleső nosztalgiával töltött el 11 év után visszatérni ide. Mennyi minden változott azóta, hogy utoljára a várost alapító II. Premysl Ottokárról elnevezett Főtéren (Náměstí Přemysla Otakara II.) sétálgattam! Jó érzés volt, hogy egy újabb múltbéli élmény élhettem újra immár Andival az oldalamon. Körbefotóztuk a vidám, színes házakkal szegélyezett, négyzet alakú teret minden irányból, megcsodáltuk a címerekkel díszített Városházát (Magistrát města), majd sétálgattunk a környező utcácskákban.

A hangulatos kis óvárosi utcácskákon andalogva megfigyelhettük a városra jellemző, több száz éves, árkádos lakóházakat, majd kiballagtunk az óváros peremén lévő kis parkba, mely a Moldva és Maltsch folyó összeolvadásánál található.

Ezt követően visszakanyarodtunk a Főtér felé, melynek egyik sarkánál a jellegzetes, 16. századi Fekete-torony (Černá věž) magasodik a város fölé. A 72 méter magas egykori őrtorony 1553 óta uralja České Budějovice látképét, s város egyik fő látványosságának számít.

Amikor láttuk, hogy nyitva van és látogatható, egy fél pillanatig nem volt kérdés, hogy megmásszuk-e a 225 lépcsőfokot a torony legfelső szintjéig, mivel onnan lenyűgöző kilátás nyílt az alant elterülő Főtérre és az egész óvárosra. A belépő fejenként 60 koronába került, de ezúttal csak hárman fizettünk be rá, mivel Andi anyukája, Gyöngyi a tériszonya miatt inkább megvárt minket lent a torony tövénél.

 

Mire visszaértünk hozzá, már alaposan benne jártunk az ebédidőben, úgyhogy elindultunk keresni egy szimpatikus éttermet. A választás végül a 1554-ben, eredetileg hentesüzletnek épült, reneszánsz homlokzattal rendelkező Masné krámy nevű helyre esett, melyet az város egyik legismertebb éttermének tartanak.

Nem is kellett csalódnunk, ugyanis a tradicionális cseh éteknek számító knédlis, szószos, sült hús, egy-egy korsónyi csapolt Budweiser sörrel tökéletes ebédnek bizonyult. Jóllakottan és elégedetten állhattunk végül fel az asztaltól, de mielőtt még visszaindultunk volna Český Krumlovba, egy helyet még feltétlenül be kellett itt iktatnunk – a Budějovický Budvar sörgyárat!
Bár egy teljes sörgyári túrára ezúttal nem volt idő, de a bejáratnál lévő mintaboltban mindenképpen be akartam vásárolni. Felpakoltunk néhány világos és barna sörös gyűjtőcsomagot (8-10 darabosakat), majd búcsúzásképpen megörökítettem a marcona Budweiseres lovagon csücsülő Ludwigot mielőtt Český Krumlov felé vettük volna az útirányt.

Visszaérve a szállásra szusszantunk egyet, majd az élménydús nap levezetéseképpen sétálgattunk egy kicsit. Felgyalogoltunk a vendégház mögötti domboldal meredek utcáin, így egy másik oldalról, de újabb lélegzetelállító panorámában gyönyörködhettünk.

3. nap – Vártorony és hazaút (2018. augusztus 20.)

Az utolsó napra már csak egy fontosabb látnivalót hagytunk – a Vártornyot (Zámӗcká vӗž). Ha még nem lett volna elég a képeslapra illő, magával ragadó látképekből, a Český Krumlov egyik legfontosabb jelképének számító, 54,5 méter magas, hatemeletes torony legfelső szintjéről elénk tárulkozó látványt végképp kár lett volna kihagyni. A 13. század második felében emelt, gótikus és reneszánsz jegyeket is mutató, emblematikus épületet 19 toszkán oszlop és több tucatnyi faragott fej és festmény díszíti, valamint négy haranggal is büszkélkedhet, melyekből a legnagyobb több mint 610 éves és 1800 kg-ot nyom. Míg mi Andival és Ferivel a szuper kilátás érdekében 162 lépcsőnyi magasságba másztunk fel, Gyöngyi a kastély belső udvarából figyelte, mikor tűnünk fel apró pöttyként a torony felső kerengője mentén. A látvány felülről tényleg magért beszélt, naphosszat el tudtuk volna nézegetni. Ezzel nagyszerűen sikerült keretbe foglalnunk ezt bő két napot, így jóleső érzéssel és élményekkel indulhattunk vissza a szállásra.

Miután összepakoltunk és lecuccoltunk a kocsihoz, még óvatosan ki kellett manővereznünk a szűk utcácskából mielőtt végleg búcsút inthettünk Český Krumlovnak. Ahogy elhagytuk a városka határát, megálltunk az egyik közeli Tesco-nál, ahol beszereztünk még néhány palacknyi cseh sört, Deli csokit, valamit a kihagyhatatlan Studentská tábláscsokikat.
Mindenféle cseh ellátmánnyal megpakolva immár tényleg hazafelé vehettük az útirányt.

Végül tehát csak kipipálhattam Český Krumlovot a képzeletbeli utazós térképemen, de valami azt súgja, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy ennek a bájos kis cseh városkának az utcáit róttam. A mesébe illő, varázslatos hangulatot kicsit beárnyékolta a rengeteg turista, illetve a tény, hogy turizmus oltárán a város utolsó kis szegletét is a vendéglátás szolgálatába állították. Nagyon kíváncsi lennék, milyen lehetett ez a hely, évekkel, akár évtizedekkel korábban, amikor még valóban csak egy elbűvölő kisváros lehetett, nem pedig egy turistaparadicsom. Kicsit bánom, hogy anno szüleimmel nem jutottam el ide, hátha akkor még többet láthattunk volna a városka eredeti arcából, de okom panaszra így sem lehet. Andi szüleinek jóvoltából egy nagyszerű élménnyel és emlékezetes közös programmal lettünk gazdagabbak. Český Krumlov vitán felül egyike Csehország örök klasszikusainak, ahova bármikor érdemes visszatérni.