2020. november 1., vasárnap

Oslo

 
Vicces belegondolni, hogy a világ egyik legdrágább városának tartott Oslóba eddig két alkalommal jutottam el, s mindkétszer a nevetségesen olcsó, filléres repjegyek szolgáltatták a fő motivációt. A két út azonban meglehetősen különböző időszakban, különböző körülmények között zajlott, amit így utólag különösen érdekes megfigyelni. 


 
Az első útra a MALÉV 2012-es csődjét követő járatnyitási dömping révén nyílt lehetőség, amikor a megboldogult magyar nemzeti légitársaság helyére agresszíven benyomuló konkurencia soha nem látott árháborúba kezdett, olyan viszonylatokra kínálva filléres jegyeket, melyeket addig nem számítottak megfizethetőnek egy hátizsákos turista számára. Bár ekkorra már dolgoztam egy ideje, de alapvetően még mindig egy ultra "low cost" büdzsével vágtam neki az utazásoknak, ott spórolva, ahol csak lehet. Szállást például a CouchSurfing keretében oldottam meg, s egy gyermekeit egyedül nevelő, lengyel származású anyuka fogadott be két napra. Szinte mindenhova gyalogoltam a drága tömegközlekedés helyett, de az étkezési kiadások is a minimális lettek fogva - így lettem visszatérő vendég a kikötő menti McDonald's-ban. A szerény költések ellenére óriási élmény volt egy újabb skandináv fővárosba eljutni Stockholm és Koppenhága után, csak azt sajnáltam, hogy mindezt nem oszthattam meg senkivel - legalábbis ekkor még...



2. út: 2019. szeptember 13-15. - Oslo ősszel (Andival) 

7 és fél évvel később immár Andival közösen készülhettem a második oslói utamra. Láthatóan a pár hónappal korábban nyitott Budapest-Oslo Wizz Air járat forgalma még nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így a fapados légitársaság még nyár végén és szeptemberben is kevesebb, mint 3000 forintért vesztegette a repjegyeket, amire le kellett csapnunk. Andi még sosem járt Norvégiában, én pedig mindig szerettem volna visszamenni Oslóba nosztalgiázni kicsit, így nem volt kérdés, hogy belevágunk-e. Bár eszetlen költekezésbe ezúttal sem kezdtünk, az a végletekig kicentizett spórolás, ami anno engem jellemzett, már szóba sem jött, s ezáltal egy teljesen új oldaláról ismerhettem meg a várost.







 

Nincsenek megjegyzések: