Nürnberg

Előzmények

Amikor a nyár vége felé még azon búslakodtam, hogy az idei évre csak egy repülős út jutott, nem gondoltam volna, hogy november végére hirtelenjében meg fog ötszöröződni ez a szám.

-          „Andi, már megint van egynapos Wizz Air jegy Milánóba, október 21., oda-vissza csak 6.180 Ft!!!”

-          „Öö, hát jó, menjünk.”

-          „Andi, képzeld Barcelonába is találtam olcsó jegyet, november 9-13., fejenként csak 10.150 Ft! Mit szólsz?”

-          „Rendben, menjünk!”

Néhány hétnyi szünet után, egyik reggel, egy kis cetli várta Andit a laptopjára ragasztva: „Ryanair, Nürnberg, október 18-20., oda-vissza 6.300 Ft.” – az esti repjegyvadászat eredménye. Még érkezett a válasz Facebook-on:

-          „Október 18-20? Nem akkor mész a vállalati útra Münchenbe?”

-          „Ó, nem, csak fél nappal később, 21-én indulok!”

-          „Akkor részemről oké, menjünk!”

Ahogy látszik, elég sűrűnek ígérkezett a novemberi program, ugyanis a hónap 30 napjából 15-öt külföldön terveztem eltölteni, melyhez hat különálló repülőút is járt – és akkor még nem is szóltunk az októberi milánói kirándulásról.  

Nürnbergről előzetesen nem informálódtam túl sokat. Sebtében átolvastam az Útitárs: Németország Nürnbergről szóló hat oldalát, s megállapítottam, hogy a város könnyedén bejárható egy-másfél nap alatt, így tökéletes lesz egy kellemes, könnyed tempójú hétvégi kirándulásra.

1. nap – Indulás (2016. november 18.)

Mivel a gépünk csak késő este fél 11-kor indult, nem kellett kivennünk szabinak a pénteki napot. Sőt, munka után hazaérve még jóízűen meg is tudtunk vacsorázni, bepakolni, mielőtt átmentünk szüleimhez, hogy Apa kivigyen minket a reptérre.

Az indulás ugyanakkor kissé körülményesen alakult. Először a beszállást megelőzően, a fapados bádogterminál mellett kellett fagyoskodnunk 20 percet, mivel késett idefelé a gépünk. Majd, amikor végre beszállhattunk és készen álltunk az indulásra, hosszú percekig álltunk tétlenül, mire megszólalt a kapitány hangja a hangosbemondóból:

-          „Hölgyeim és Uraim, szíves elnézésüket kérjük a késedelmes indulásért, már 10 perce várunk a torony jóváhagyására.” – szólt enyhe kissé szarkasztikus, ugyanakkor vicces felhanggal.

A felszállást követően sem maradt néma, végigkommentálta a fél utat. Megtudtunk az időjárási viszonyokat, folyamatosan tájékoztatott a repülési irányból és esti látképről, így könnyedén beazonosíthattuk Bécs és Pozsony éjszakai fényeit.   

A repülőút nagyjából 75 perc lehetett, így nem sokkal éjfél előtt landoltunk Nürnberg nemzetközi repülőterén.

Ez önmagában azonban nem jelentette automatikusan azt is, hogy a gépből is egyhamar ki tudunk szállni. Miután beálltunk a repülő végleges parkolóhelyére, újabb hosszú percek következtek, miközben a folyosón tülekedő utassereg lélegzetvisszafojtva várja a pillanatot, amikor végre kinyílnak a gép ajtajai.

-          „Hölgyeim és Uraim, ne aggódjanak, csak idő kérdése, míg végre kiszabadulunk innen. Ahogy látom a földi kiszolgáló személyzet nincs éppen a helyzet magaslatán, ugyanis egy szem ember próbálja, valahogy idevarázsolni a mobil-lépcsőt, és ahogy elnézem, ez így el fog tartani egy ideig…” – jelentette be kissé megfáradt hangon a kapitány.   

Végül csak egy lépcsőt kaptunk, arra is vagy 10 percet kellett várni, elöl viszont a gép saját, keskeny kis lépcsőjét kellett használni.

Miután kikeveredtünk a terminálépületből, szerencsére nem kellett sokat agyalnunk, miként jussunk be a városba.  Közvetlenül a terminál kijárata előtt található a (U2) metró végállomása, mely 20 perc alatt bevisz a Hauptbahnhofhoz. A jegyeket a metrólejáró melletti automatából lehet megvenni – az egyszerű vonaljegy 3,00€, míg a rövid távú (max. 2 metrómegálló erejéig érvényes) szakaszjegy 1,60€-ba kerül. Nekünk az előbbi opciót kellett választanunk.

Mákunk volt azzal, hogy nem a mellettünk lévő automatához álltunk be a sorba, mivel három lány nagyjából 10 percet bénázott az egyébként pofonegyszerű menürendszer értelmezésével és a fizetéssel, mire a mögöttük állóak közül többen kikeltek magukból, hogy így le fogják késni az utolsó metrót. Miután beszereztük és érvényesítettük a tiketteket, lesiettünk a peronon várakozó metrószerelvényhez, amely fél percen belül el is indult.

Nürnberg közlekedéséről még annyit, hogy a város 3 fő (U1, U2 és U3) és 2 tehermentesítő (U11, U21) metróvonallal rendelkezik, melyet jól működő buszhálózat és a regionális vasúthálózatba integrált, fejlett S-bahn hálózat egészít ki.

A metró nagyjából 15-20 perc alatt ért be a belvárosba. Mi a fő vasúti pályaudvar megállójánál, a Hauptbahnhofnál szálltunk le.

Innen csak alig 100 métert kellett gyalogolnunk a szállásunkig (A&O Nürnberg Hauptbahnhof), mely ugyanannak az A&O hotelláncnak a tagja, mint ahol Karlsruhéban megszálltunk. Átvettük a szobakulcsként szolgáló mágneskártyákat, majd megkerestük a szobánkat. A hatágyas helyiségben rajtunk kívül csak egy vendég tartózkodott, de a többi ágyon is láttunk még cuccokat.

Szerencsére a szobához külön fürdő és vécé tartozott, úgyhogy nem kellett a fél hostelen átszambázni, ha le akartunk tusolni.

A fürdést követően még egy ideig megszenvedtünk a gyenge WiFi nyújtotta kihívásokkal, majd bedőltünk az ágyba aludni. 

2. nap – Nürnberg esőben (2016. november 19.)

Az éjszaka közepén megérkezett a maradék három szobatárs is, nagyjából olyan csendesen és körültekintően, mint ahogy egy elefánt szabadul be a porcelánboltba.

Valószínűleg nekik is feltűnhetett, hogy túlságosan hatásos belépőt választottak így hajnali kettőkor, úgyhogy reggel kedvesen érdeklődtek, kik vagyunk, honnan jöttünk. Olaszok voltak, mosolygósak, közvetlenek. Távozáskor az egyik lány a semmiből nekünk szegezte a kérdést:

-          „Guys, do you like jelly beans?” – és egy-egy kis zacskónyi zselés cukorkát nyomott a kezünkbe, mire Andi tekintete egyből felragyogott.

-          „Lacó, én imádom a jelly beanst!” – mondta csillogó szemmel.

A mai napi időjárásról már távolról sem tudtunk volna ilyen pozitívan nyilatkozni. Akármilyen előrejelzést is olvastunk, mind egybehangzóan záport, zivatart prognosztizált mára Nürnberg egész területére.

Eső ide vagy oda, 10 óra körül nyakunkba vettük a várost. Két sarkot is alig tettünk meg, amikor Andival egymásra néztünk, s láthatóan mindkettőnknek ugyanaz a gondolat futott át az agyán: „Lehet, hogy nem ártott volna otthon, indulás előtt impregnálnunk a kabátjainkat.”

Első utunk a Hauptbahnhof-fal szemben lévő, jellegzetes kerek Dicker Turm szomszédságában található Turistainformációs Irodába vezetett. Itt kaptunk ingyenes városi térképet és jó néhány programjavaslatot esős idő esetére, amely szinte kivétel nélkül múzeumokat tartalmazott.

Bár volt köztük egy-két érdekesnek tűnő, reméltük, hogy valamilyen csoda folytán alábbhagy hamarosan az eső, és inkább a városnézésé lehet a főszerep.

Addig sem akartunk tétlenül ülni, így az esőtől függetlenül elindultunk bejárni a várost. Mivel Nürnberg hangulatos óvárosa pont innen nyílik, nem is kellett messze mennünk.

A Königstrassén haladva az első főbb látnivalót a szép, duplatornyos, gótikus Szent Lőrinc-templom (St. Lorenz-Kirche) jelentette, ahol éppen koncertpróbát tartott egy egyházi zenekar.

Pár percet eltöltöttünk itt, így nemcsak a fülbemászó muzsikát, hanem az esőmentes hely előnyeit is élvezhettük egy rövid ideig. 

Amikor kiléptünk a templomból, már csak elvétve szitált az eső, s rögtön kellemesebben telt az óvárosi séta. 

Két sarokkal odébb, amikor a Museumsbrückén akartunk átkelni, ráismertem Nürnberg egyik legjellegzetesebb épületére, a folyó fölé nyúló épületszárnyáról könnyedén felismerhető Szentlélek Kórházra (Heilig-Geist-Spital). A Pegnitz folyó partján álló történelmi épületet még 1332-ben alapították, s a középkor egyik legnagyobb ispotályának számított. Érdekesség, hogy 1424-től 1796-ig a Német-római Birodalom uralkodói emlékeit inkább tartották itt, ezen a helyen, mintsem a nürnbergi várban. A híres kórház napjainkban egyszerre üzemel öregek otthonaként és népszerű étteremként. Furcsa kombináció, annyi szent!

Megkerültük a kórház szigetét, majd visszakanyarodtunk a Fő piactér felé. Innen elindultunk fel a vár irányába, ám mivel az eső újból rákezdett, módosítottunk a terveken, s inkább a város leghíresebb szülöttének, Albrecht Dürernek szülőházából kialakított múzeumot (Albrecht-Dürer-Haus) kerestük fel. 

A reneszánsz kor egyik legkiválóbb festőjének tartott Dürernek van valamennyi magyar vonatkozása is, ugyanis apja a Békés megyei Ajtós községből származott, s csak 1455-ben telepedett le itt Nürnbergben. Ha valaki sokat jár pesti Városliget környékén vagy az 1-es villamossal, bizonyára ismerősen cseng az „Ajtósi Dürer sor” elnevezés, nos, innen kapta a nevét. 

A múzeum maga kifejezetten érdekes, szerintem bőven megéri a fejenként 5 eurós belépőt. Mindenki kap audioguide-ot, mely kimerítő részletességgel mutatja be Dürer festészetét, rézmetsző munkásságát és teljes életútját, miközben végigvezet az 1420-ben épült, jellegzetes, gerendavázas ház zegzugos helyiségein. Egyik leghíresebb festménye egy önarckép, melyen úgy néz ki, mint Jézus Krisztus. 

Egy órát biztos eltöltöttünk itt, majd felgyalogoltunk a várba, ám a hűvös szél és a szemerkélő eső hamar lekergetett minket onnan.

Délután 3 óra körül megéheztünk, úgyhogy kerestünk egy szimpatikus éttermet. Végül az Obere és Untere Wörthstraße sarkán találtunk rá a rendkívül hangulatos Gaststätte Karl’s Brückla nevű helyre, ahol egy-egy korsó bajor sör kíséretében megkóstolhattuk a helyi kolbászkülönlegességet, a nürnbergert. 

A mellettünk lévő asztalnál ülő két idős hölgy láttán Andi megjegyezte, milyen jó, hogy errefelé az idősek milyen jól tartják magukat, adnak magukra és láthatóan aktív szociális életet folytatnak. 

Az étteremben ülve kigondoltuk a programot a nap hátralevő részére is. Ellátogattunk a II. világháborút követő, híres nürnbergi perek helyszínére, a Nürnbergi Igazságügyi Palotába, ahol egy elképesztően igényes, részletgazdag tárlat várja a témában a látogatókat. A belépőjegy itt is fejenként 5 euró, melyhez audioguide is jár. 

Elsőként a bírósági perek helyszínéül szolgáló, 600-as tárgyalóterembe léphettünk be. A nézőközönség padsorában ülve, egy interaktív multimédiás, érintőképes monitor segítségével eredeti archív filmfelvételeket tekinthettünk meg a per egyes résztvevőiről – az elítéltekről, bírákról, jogászokról, tolmácsokról stb. Ráadásul mindeközben nem zavartuk a többi látogatót, mivel a monitorunk automatikusan összekapcsolódott az audioguide-unkkal, így csak mi hallottunk a felvételek hangját. 

Önmagában itt eltöltöttünk egy órát és ekkor még a tényleges tárlatból nem is láttunk semmit. Egy emelettel feljebb következett a döbbenetesen részletes kiállítás, mely végigvette a perekkel kapcsolatos eseményeket egészen a világháború végétől az elítéltek kivégzéséig. Megtudhattuk hol és milyen körülmények között laktak az elítéltek, kire milyen sors várt, milyen bűnt követett el, mit kell tudni a szövetségesek által delegált résztvevőkről, a főbíráról, mindenről, ami csak érdekes lehet a perekkel kapcsolatban. 

Az a döbbenetes az egészben, hogy tulajdonképpen a Gestapo, az SS, a Wehrmacht és a náci párt vezetőiből álló 24 elítélt közül voltak néhányan, akik megúszták 10-20 év börtönnel, vagy éppen ártatlannak találták őket. Szintén meglepőnek találtuk, hogy a nürnbergi perek folyományaiként a csendes-óceáni hadszíntéren vesztes Japánban is elfojtatták a hasonló pereket.

Végül a tárlat alig felét tudtuk rendesen végignézni, mivel este 6-kor zárt a múzeum. Tanulság tehát, hogy akit érdekel a téma, nyugodtan allokáljon erre a kiállításra legalább 3-4 órát, hogy mindent alaposan meg tudjon tekinteni.

Innen visszametróztunk a Plärrer megállóig, mely az óváros délnyugati csücskét fémjelezte. Itt található a már említett Dicker Turmhoz hasonlító másik kerek őrtorony, a Spittlertorturm, mely három másik társával együtt a középkori nürnbergi városfal szerves részét képezte. 

Nem messze innen, a jellegzetes kerek dómjáról felismerhető Szent Erzsébet-templom (St. Elisabethkirche) magasodik, mely mögött egy újabb emblematikus építmény, a Fehér torony (Weißer Turm) látható. 

Utóbbit 1250 körül építhették és állítólag egy középkori díjszedő kapunak a része lehetett. 

A karácsonyi vásáros standokkal szegélyezett Karolinenstrassén haladva elandalogtunk a Lorenzkirche irányába, miközben gondosan végigmértük a forralt bor kínálatot. 

Előtte azonban Andi javaslatára, gondolva előre a holnapi (vasárnapi) zárvatartásra, beugrottunk a Karstadt nevű szupermarketbe venni ásványvizet. Kifelé jövet Andi szeme megakadt az egyik süteményárus standnál, ahol különböző ízesítésű, házi sajttortákat árultak, melyhez ingyenes kóstoló is járt. Már Andi szeme csillogásából sejtettem, hogy innen bizony nem távozunk sajttorta nélkül (az ugyanis az egyik kedvence), de a kis falat kóstolót követően már magam sem bántam ezt az extra kiadást.

Mivel még mindig csak este 7 óra lehetett, túl korainak tűnt volna visszamenni a hostelbe, inkább sétálgattunk még egy kicsit a csodálatosan kivilágított óvárosban. 

Leszámítva az itt-ott ablakokból csüngő, kissé bizarr látványú „akasztott Mikulásokat”, Nürnberg esti látképe merőben más képet mutatott, mint nappali fénynél. 

Nem győztem ámuldozni a gótikus Lorenzkirche gyönyörű homlokzati faragásain, a vele szemben található, 14. századi Nassauer Haus erődszerű épületén, vagy a kivilágított Szentlélek Kórház folyófelszínen tükröződő látványán.

Nem sokkal odébb, kiérve a város egyik legszebb terének tartott Hauptmarktra, megcsodálhattuk Nürnberg egyik fő látványosságát, a Schöner Brünnen-t (Szép kút). 

A nyolcszögletes kút közepén egy 19 méter magas, faragott csúcsos torony áll, míg medencéjét reneszánsz rács veszi körül, melyen egy aranygyűrű található. A helyi hagyomány szerint ha háromszor megforgatjuk, valóra válik egy kívánságunk. Bár különféle színekben pompázó, túláradóan díszített faragásai köszönhetően első látásra nyomokban sem emlékeztet bármilyen kútszerűségre, annyi bizonyos, hogy szinte minden második nürnbergi képeslapon, szuveníren visszaköszön a képe, úgyhogy mi is megörökítettük minden oldalról.

Szintén itt a téren található az 1352-58 között épült, gótikus Miasszonyunk csarnoktemplom (Frauenkirche), melynek jellegzetes oromzatán az 1509-ből származó óra látható, mely minden délben eljátssza azt a jelenetet, amikor a választófejedelmek tiszteletüket teszik a császár előtt.

Innen – immár másodszor a mai nap folyamán – felsétáltunk a várba, hogy ezúttal a város éjszakai látképében gyönyörködhessünk. 

Ez a rendkívül hangulatos esti séta végképp kárpótolt minket a rengeteg esőért, s Nürnberg egyre inkább kezdte belopni magát a szívünkbe. Az én egyik kedvenc helyem például a Dürer-házzal szemben, a várkapu bejáratánál elterülő, vicces elnevezésű Beim Tiergärtnertor nevű terecske lett, melyet fabetétes házak vesznek közre, háttérben a nürnbergi várral (Kaiserburg).

Innen visszabattyogtunk a Lorenzkirche környékére, hogy a nap amolyan záróakkordjaként, adva a kezdődő karácsonyi vásári hangulatnak, forralt borozzunk egyet. Szinte az összes hely 3-3,5 euróért hirdette a háromdecis „Glühwein”-t, de mi találtunk egy büfét 1,99€-ért, így arra esett a választás. Végül, mint kiderült, ezért a vendégcsalogató árért mindössze 2 decit kap az ember, a 3 deci itt is 3 euróba kerül. 

Innen már nem mentünk tovább, hanem leültünk elkortyolgatni a forró italt, mely azon nyomban átmelegített minket. A forralt bor mellé még egy bajor perecet is el akartam nyammogni a büfé kínálatából, de másodpercekkel azelőtt zárták be a pékpultot, mielőtt rendeltem volna. Miután elszürcsöltük a forralt borunkat, visszatértünk a hostelbe.

Végül a kezdeti esők ellenére szuper kis nap kerekedett ebből, s mivel szó szerint lejártuk a lábunk, az alvással sem volt probléma.          

3. nap – Nürnberg napsütésben (2016. november 20.)

Amikor reggel 9 óra körül felkeltem, Andit leszámítva még az egész szoba édesdeden aludt. Csendesen összekészülődtünk, majd Andi diszkrét felvetésére, megkóstoltuk a tegnap vásárolt meggyes sajttortát, mely már láthatóan nagyon izgatta a fantáziáját. A kis kóstolóból természetesen az lett, hogy szépen-lassan elmajszoltuk az egész süteményt, viszont így legalább nem kellett attól tartani, hogy megromlana napközben – legalábbis ezzel ideologizáltuk meg a dolgot.

Szerencsénkre a mai napi, verőfényes napsütéses idő teljes mértékben kárpótolt minket a tegnapi esőért. A mai programmal kapcsolatban nagyjából kétféle terv körvonalazódott mára – menjünk-e kirándulni egy másik városba valahol a környéken, vagy maradjunk inkább itt Nürnbergben, ahol nagyjából láttunk mindent, amit lehet, igaz többnyire inkább esőben. 

Végül az utóbbi terv lett a befutó, így jobban kielvezhetjük még Nürnberg hangulatát és az esti hazaúttal kapcsolatban sem kell aggódni az esetleges közlekedési fennakadásokon.

Ilyen szép időben teljesen más arcát mutatta a város, pedig gyakorlatilag ugyanazokat a sétaútvonalakat jártuk be, mint tegnap. Most is a Frauentor és Dicker Turm volt a kiindulópont. 

A Frauentormauer mentén tettünk egy kis kitérő, majd visszatértünk a Königstrasséra, ahol az áruházzá alakított, 1502-ben épített gótikus magtár (Mauthalle) uralja a teret. 

Pár épülettel odébb, a már jól ismert Lorenzkirche magasodik, mely szomszédságában az erődszerű Nassauer Haus-t érdemes közelebbről szemügyre venni, különös tekintettel a házfalon kialakított kétféle napórára. 

Érdekesség ezzel a házzal kapcsolatban, hogy állítólag a tulajdonosánál, Ulrich Ortliebnél zálogosította el Luxemburgi Zsigmond magyar király és egyben német-római császár 1431-ben a királyi koronái egyikét. Szinte látom a korabeli BÁV hirdetést: „Királyként gyorsan pénzhez szeretne jutni? Van néhány felesleges koronája? Adja be még MA a zaciba!”    

A Museumsbrückén átkelve, a Plobenhofstrasse és Spitalgasse találkozásánál egy bizarr megjelenésű szoborcsoport vonta magára a figyelmünket, mely annyira rettenetes és groteszk látványnak hatott, hogy muszáj volt vele külön fényképezkedni. 

Hogy a csónakba összezárt farkaskutya, agresszív varjú és egy pucér nőt elpáholó csontváz kompozíciója mit igyekezett szimbolizálni, sűrű homály fedi, de bizonyára mély mondanivalóval bírhat. 

Innen a Hauptmarkt felé vettünk az irányt, de a Szép kút körül tülekedő turistatömeg hatására haladtunk is tovább a Városházával szembe lévő Kirche St. Sebald felé. 

Ezt az 1230-1273 között épült, román stílusú templomot a város legrégebbi templomaként tartják számon. 

Ezt követően a vár felé menő úton, szokásunkhoz híven, megálltunk a rendkívül hangulatos Beim Tiergärtnertor terecskénél, ahol néhány járókelő gyerekekkel valamilyen kupac körül nézelődik. 

Közelebb menve láttak csak, hogy valójában egy horrorisztikus megjelenésű, gigantikus rekesztörő és embertaposó, gonosz vérnyúl szobor kelt ekkora érdeklődést. 

A fölöttébb ijesztő alkotás mellett egy pöttöm méretű, alig egy arasznyi hosszúságú, undok nyuszika is helyet kapott, s láthatóan a gyerekek körében sokkal nagyobb sikert aratott, mint a mutáns óriás tapsifüles.

A nyulas kitérő után – immár harmadszor két napon belül – felsétáltunk a várba (Kaiserburg). A szép, tiszta időnek köszönhetően az egész várost be lehetett látni onnan fentről, sőt a kilátás mellett a vár belső udvarán is tehettünk egy rövid sétát. 

Sajnos a felújítási munkálatok miatt nem lehetett tökéletes fotókat lőni, egy kerítéskordon, vagy daru valahogy mindig belelógott a képbe. A palotagrófok épületszárnyát, vagy a jellegzetes kerek tornyot (Sinwellturm) így is érdemes volt megtekinteni. 

Már kezdtem elszontyolodni, hogy a szép idő ellenére sem sikerült egy igazán jó képet készíteni a várról, de miután lebattyogtunk a Burgstrasse és Am Ölberg kereszteződésig, és visszanéztünk, megkaptam, amit kerestem. 

Innen látszik igazán, milyen meredek, sziklás dombra építették a várat, mely bár nem nagy, s nem is egy Neuschwanstein, de mégis impozáns látvány.

Szépen lassan visszabandukoltunk a Hauptmarktra, s mivel Andinak igencsak kellett vécéznie, betértünk egy kis pizzázóba (Creperie Am Hauptmarkt). Mivel Andi szerint ciki lett volna csak a WC miatt bekéredzkedni, végül le is ültünk és rendelt egy kávét. Míg elkortyolta a csésze lattét, mindenféle ínycsiklandozó finomságot hoztak ki a mellettünk lévő asztalhoz, így bár csak pisilni akartunk bejönni ide, egy kávé mellé rendeltünk még két hatalmas flamkuchent is. 

A flamkuchen egy pizzához hasonlító, de elzászi területről származó, papírvékony tésztájáról híres lepényt, melyet nyár elején, Strassburgban igencsak megkedveltünk. Én sajtos-sonkás, Andi pedig rákos feltéttel kérte – mindkettő kiváló választásnak bizonyult. Ezzel hamarjában le is tudtuk az ebédet a mai napra. 

Az evés végeztével még mindig volt egy bő fél napunk, de nem akartunk nyolcadszorra is ugyanazokat az utcákat bejárni, megkérdeztük a Hauptmarkton lévő Turistainformációs Irodában, hogy a város mely részeit ajánlanák megnézni pár óra alatt, hátha mondanak olyat, amit még nem láttunk. Ajánlottak egy útvonalat, melynek egy jó részét még nem érintettük, úgyhogy végül ezt jártuk végig.

Így találtunk rá például a St. Sebald Kirchétől induló, rendívül hangulatos Weißgerbergasse nevű kis utcácskára, melyet mindkét oldalról tradicionális fabetétes házak szegélyeznek. 

Hamar belopta magát a szívünkbe ez a rész, sőt Andi már ki is nézett magát egy kis piros házat, ahol majd egyszer a saját könyvesboltja lesz. 

Elsétáltunk az utca végére, átkeltünk egy főúton, s kiértünk a folyóhoz, mely fölött az 1824-ben átadott, (a kontinentális) Európa legrégebbi lánchídjaként ismert Kettensteg gyaloghíd ível át. Átkelve a túlpartra, lépten-nyomon elképzeltük, mennyire szép, csendes, élhető ez a környék, s szinte minden második folyómenti lakásba odaképzeltük magunkat. 

Nem messze innen, egy ódon hangulatú, tetővel befedett fahídon (Henkersteg) jöttünk keresztül, mely Pegnitz folyó közepén található kis szigetre, a vicces nevű Trödelmarktinselre (Bolhapiac-sziget) vezet. A szigetecske egyik végében az 1325-ben épült figyelőtorony, a Henkerturm áll. Itt élt a város hóhérja, akinek egykori lakrészét néhány éve múzeumként megnyitották.

Keresztülsétáltunk a Trödelmarktinselen, majd még egyszer bejártuk az óváros legszebb részeit, amolyan búcsúzóul. Utoljára még nappali fényben megcsodáltunk a St. Elisabethkirchét, a Weißer Turmot, a Lorenzkirchét, a Szentlélek Kórházat és a Frauenkirchét, valamint fotózkodtunk a Hauptmarkton lévő Schöner Brünnen előtt. 

Utóbbival kapcsolatban megállapítottam, hogy a környező épületeket, a napjárást nézve alig van olyan időpont, amikor fotózási szempontból, az egész kutat rendesen megvilágítja a nap. A rengeteg turistáról nem is beszélve. 

Innen tettünk egy nagyobb kört a Dürer–ház felé, majd ahogy szépen-lassan besötétedett, visszabattyogtunk a Hauptbahnhofhoz, azt remélve, hogy találunk egy boltot, ahol vizet vehetünk. 
Nem is kellett csalódnunk – szerencsére még Németországban is vannak üdvözítő kivételek a vasárnapi zárvatartás alól, főleg a nagyobb pályaudvarokon. Vettünk egy másfél literes ásványvizet és két bajor perecet, majd Andi megajándékozta magát két német nyelvű GEO magazinnal.

Leültünk egy padra, elnyammogtuk a pereceket, megittuk a vizet, majd este 6 óra körül visszatértünk a hostelbe, felvenni a cuccainkat a csomagmegőrzőből. Ezután nagyjából 20 perc alatt kimetróztunk a reptérre, így a gép indulása előtt bő 90 perccel ki is értünk. 

A járatunk 20.35-kor indult, s nagyjából éjjel 10 körül értünk vissza Budapestre. Fura érzés volt annak tudatában kijönni a terminálépületből, hogy tudtam, kevesebb, mint 16 óra múlva újból visszatérek ide, hogy újfent Bajorországba repüljek…

Kifejezetten örülök ennek a hirtelen jött nürnbergi kiruccanásnak, hiszen pár héttel korábban nem gondoltam volna, hogy november közepén megérné-e egyáltalán elutazni ide. Szerencsére a város rendkívül kellemes meglepetésnek bizonyult, s tökéletes helyszínnek egy hétvégi kiránduláshoz. Nürnberg óvárosát minden évszakban megéri megnézni, de ha több napra érkezünk, kiváló csillagtúrákat lehet innen tenni Bajorország-szerte. Csak remélni tudom, hogy a Ryanair még sokáig menetrenden tartja ezt a frissen indított nürnbergi járatot, s így lesz még lehetőségünk minél többet felfedezni az észak-bajor tartományból, mint például Rothenburg ob der Tauber, Bamberg, Würzburg vagy Regensburg.

November harmadik hete tehát Bajorországgal zárult. A vicces az egészben, hogy a következő pedig Bajorországgal kezdődött, méghozzá oly’ módon, ahogy eddig még egyszer sem volt alkalmam – üzleti út részeként, a tartományi fővárosba, Münchenbe…